Idén is közös programokat szerveznek a városok

Az idei kölcsönös kulturális programok ügyében is megállapodtak Pécs és Arad önkormányzatának kulturális bizottságai a csütörtöki együttes ülésükön Aradon.

Sajtó neve: Dunántúli Napló
Megjelenés ideje: 2019.04.06
Szerző: Zs.K

Tovább erősödik Pécs és Arad kapcsolata

Pécs és Arad önkormányzatának kulturális bizottságai tartottak együttes ülést csütörtökön Aradon. Az érintettek az idei kölcsönös kulturális programok ügyében is megállapodtak. A két település 16 évvel ezelőtt partnervárosi, 11 évvel ezelőtt testvérvárosi kapcsolatot kötött, azóta folyamatosan fejlődnek a kapcsolataik.

Mint az közismert, Pécs nemzetközi kapcsolatrendszerében Arad különösen fontos helyet foglal el, hiszen az utóbbi évtizedek legeredményesebb és legintenzívebb testvérvárosi kapcsolatává vált a közöttük fennálló viszony.

Csütörtökön Gheorghe Falcă polgármester és dr. Őri László pécsi alpolgármester írták alá az idei közös programok és együttműködések okmányait, az eseményen a két város kulturális intézményeinek képviselői, valamint a vezetői is jelen voltak.


Őris László, Pécs alpolgármestere és Gheorghe Falcă polgármester

Bognár Levente aradi alpolgármester kiemelte a testvérvárosi kapcsolat fontosságát, és azt, miért is működik együtt a két város több mint tíz éve.

Őri László pécsi alpolgármester kihangsúlyozta, hogy az összes olyan várossal, amellyel Pécs hasonló kapcsolatban áll, az Araddal való a legszilárdabb és a legtermékenyebb.

Az alpolgármester emlékeztetett rá: az elmúlt években az aradi kapcsolat felértékelődött, kiemelt figyelmet kapott, hiszen amikor Arad városával, az aradiakkal együttműködik Pécs, akkor azzal egy nemzetpolitikai küldetést is teljesít városunk.

Mint mondta, Aradon és Arad megyében ma is jelentős számban él magyar közösség, s számukra az anyaországhoz való kapcsolatot is jelenti ez az együttműködés.

„Amikor kiállítást, tanulmányi versenyt, fesztivált vagy kulturális programot szervezünk, akkor a magyar kultúrához való hozzáférés lehetőségét is bővítjük Aradon. Az a célunk, hogy ez az együttműködés lépjen túl a formális kereteken, váljon egy élő kapcsolattá aradiak és pécsiek között. Számos program révén ezt úgy érzem, hogy sikerült megvalósítani” – mondta az alpolgármester.

Az idei évben a két város könyvtárainak együttműködésével bővül a kapcsolat, de nem maradnak el a hagyományos elemek sem. Pécs művészei helyet kapnak aradi rendezvényeken, ahogy aradiak is a pécsi eseményeken.

ARAD ÉS PÉCS TESTVÉRVÁROSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAMJA

Március 19–23.
Az Aradi Amifran diákszínjátszó csoport szereplése a Pécsi Frankofon Fesztiválon

Április 4–5.
A két testvérváros Kulturális és Köznevelési Bizottságainak együttes ülése Aradon (az együttműködési program aláírása)

Április 5.

Részvétel az „Ezüst hóvirág” Nemzetközi Fesztiválon az Aradi Gyermekek Palotája szervezésében

Május 7.
Az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház előadása Pécsett

Augusztus 23.
Pécs Napja Aradon – az Aradi Napok keretén belül, a Pécsi Kulturális Központ és az Aradi Kulturális Központ együttműködésével

Szeptember 1.
Pécs Város Napja

Szeptember 6–8.
„Határon túl és határon innen” Szabadegyetem Pécsett (Kertvárosi Tudásexpressz)

Szeptember 26.
Arad Város Napja a Pécsi Napok keretén belül, a Pécsi Kulturális Központ és az Aradi Kulturális Központ együttműködésével

Október
A pécsi Frankofon Diákszínház vendégszereplése Aradon

November
A Pécsi Nemzeti Színház előadása Aradon

– Az Arad Megyei Alexandru D. Xenopol Könyvtár és a Pécsi Csorba Győző Könyvtár megvalósítja a 2019. március 20-án megkötött együttműködési szerződés szerinti programot.

– Múzeumok együttműködése történeti, régészeti, természettudományi kiállítások megrendezésére, kölcsönzésére a 2019-es év folyamán.

– Kortárs képzőművészeti cserekiállítások szervezése Aradon és Pécsett

– A Pécsi Református Kollégium, Gimnázium és Általános Iskola, valamint az Aradi
Csiky Gergely Főgimnázium együttműködésének erősítése, bővítése.

– A Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola és az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola közötti hagyományok ápolása

– Az Aradi Állami Filharmónia és a Pécsi Pannon Filharmonikusok közötti együttműködés elősegítése, serkentése

Továbbá:

– A két város önkormányzata, kulturális és oktatási intézményei, civil szervezetei közötti tapasztalatcserék kölcsönös támogatása

– Közös pályázati lehetőségek kiaknázása

Sajtó neve: PécsMa
Megjelenés ideje: 2019.04.05
Szerző: Pernecker Dávid
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/korzo/tovabb-erosodik-pecs-es-arad-kapcsolata/

Játszanak, mondókáznak

A Baba-Mama Klub zenés-dalos játékkal, mondókázással várja a családokat. Az ingyenes rendezvényen a szülők lehetőséget kapnak arra, hogy a kérdéseiket, szakemberekkel vitassák meg.

Sajtó neve: Dunántúli Napló
Megjelenés ideje: 2019.04.04.
Szerző: Ismeretlen

Hasznos tippeket kapnak az anyukák a Nevkó Baba-Mama Klubban

A Pécsi Kulturális Központ (PKK) Apáczai Művelődési Házban minden héten kedden Nevkó Baba-Mama Klubot szerveznek. A gyerekek közösségben lehetnek, és a szülők is fontos témákról beszélgethetnek egymással és a meghívott előadókkal. Az idei április első klubfoglalkozásán bűnmegelőzési oktatáson vehettek részt az érdeklődők.

Hetente körülbelül 20 anyuka vesz részt gyermekével a baba-mama klubon, többségük kertvárosi, de sokan más városrészekből is érkeznek. Van például olyan anyuka is, aki Patacsról jön a PKK Apáczai Művelődési Házba. A klub lényege, hogy a gyerekek más babák társaságában, zenés-mondókás foglalkozások keretében jól érezzék magukat, közben az édesanyák hasznos, új információkat kapnak őket érintő témákról.

– Sokszor hívok szakembert vendégként, aki előadást tart, majd felel az anyukák kérdéseire. Volt már nálunk védőnő, gyógytornász, gyógypedagógus és orvos is. Most éppen egy rendőrt hívtam meg, aki bűnmegelőzési tanácsokkal látja el a szülőket – mondta el lapunknak Horváthné Antos Ágnes, a klub főszervezője.

Az április 2-i alkalommal Szilágyi Omer rendőr főtörzszászlós bűnmegelőzési tanácsait hallgatták meg az édesanyák, aki a Pécsi Rendőrkapitányságon végzett szolgálatparancsnoki feladatai mellett, 2000 óta szabadidejében tart prevenciós előadásokat kisgyermekeknek és időseknek egyaránt.

– Az élet érdekes játékot űz velünk, hiszen mindenféle tevékenységhez kell valamilyen jogosultság, jogosítvány, kivéve ahhoz, hogy valaki szülő legyen. Ez nincsen jogosultsághoz kötve, mégis a társadalom egyik alapja a szülővé válás, mi adjuk át a gyerekeknek a legfontosabb tapasztalatainkat. Tudomásul kell venni, hogy a gyerekek naivak, így nem bízhatunk bennük százszázalékosan. Megtaníthatjuk ugyan nekik, hogy fogadjanak szót, de ez csak addig érvényes, amíg szem előtt, hallótávolságban vannak. Ha a kicsi önállóvá válik és megfeledkezik a szabályokról, baj is lehet – magyarázta a rendőr.

A klubfoglalkozáson háztartáson belül, közlekedési eszközzel, játszótéren alkalmazandó alapvető biztonsági rendszabályokról beszélt, amik megóvják a gyereket az esetleges veszélyektől, az áldozattá válástól. Az előadás végén aztán kitért az interneten megosztott információk kérdésére is.

A közösség miatt is jó a klub

Edina, az egyik résztvevő édesanya már néhány hónapos korában elvitte kisfiát a klubba, hogy közösségben legyen. Számára most is az a legfontosabb, hogy a kicsi jól érezze magát és megtanuljon másokkal közösen játszani. Kisfiának egyébként nagyon tetszenek a foglalkozások, mikor először hallott élőben gitárszót, szinte lemerevedett a csodálkozástól, mesélte az anyuka. Emellett nagyon hasznosak szerinte a vendégelőadók bemutatói is, táplálkozásról és az óvodai beiratkozásról is volt már szó például.

“A klubfoglalkozások a “Kertvárosi Tudásexpressz” című, EFOP-3.7.3-16-2017-00178 azonosító számú projekt keretében valósulnak meg.“

Sajtó neve: PécsMa
Megjelenés ideje: 2019.04.03
Szerző: Matoricz Tekla
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/abszolut-no/hasznos-tippeket-kapnak-az-anyukak-nevko-baba-mama-klubban/

Határon túl és határon innen II. szabadegyetem

Lendva évek óta ápol testvérvárosi kapcsolatot Péccsel. Az eddigi jó kapcsolatot erősítve a Határon túl és határon innen II. elnevezésű szabadegyetemen most Lendva mutatkozott be a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Házában.

A Muravidék bemutatkozott a pécsi szabadegyetemen

A Pécsi Kulturális Központ október 18. és 20. között adott otthont a Határon túl és határon innen II. Szabadegyetemnek. A Sopianae Kulturális Egyesület és a lendvai nemzetiségi intézmények közreműködésével a látogatók a háromnapos rendezvényen pécsi és lendvai előadók jóvoltából megismerhették a két város  történelmét, jelenkori viszonyait és közös pontjait.

A szabadegyetem keretében megtekinthető volt az Alsólendván született Pataky Kálmán operaénekesről szóló dokumentumfilm, valamint hallható volt több előadás – többek között Haffner Tamás: Pécs múltja, jelene és jövője, Göncz László: Lendva múltja, jelene és jövője, Pavlovics Attila: Pécs és Lendva partnerkapcsolata, Páva Péter: Pécs az első világháborúban, Kaposi Zoltán: Az Esterházy uradalmak változásai az utolsó három évszázadban, Pisnjak Atilla: Zala György, az emlékműszobrászat legjelentősebb mestere című előadásai.
Az előadások mellett két kiállítás-megnyitóra is sor került. Az Apáczai terem előterében a Pécs az első világháborúban című dokumentum- és fotókiállítást, a Galériában pedig a Zala György életéről és műveiről szóló kiállítást lehetett megtekinteni.

A program kulturális részében Soós Mihály, a lendvai MNMI igazgatója köszöntőjét követően a muravidéki magyarság képviseletében Šetar Lucija énekes, Soós Péter szavaló, a völgyifalui Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Népdalköre és a Pünkösdi Rózsa Citerazenekar mutatkozott be.
A rendezvény kötetlenebb részében a látogatók Pécs, Villány és a lendvai Cuk Borház borait, valamint a muravidéki gibanicát kóstolhatták meg.

Lázár Lenke

Sajtó neve: Népújság
Megjelenés ideje: 2018.10.24
Szerző: Lázár Lenke
Pontos elérés: https://www.nepujsag.net/horizont/10-nepujsag-online/5794-a-muravid%C3%A9k-bemutatkozott-a-p%C3%A9csi-szabadegyetemen.html

Harmónia hétvége

2018.november 16-18. között rendezik meg a Pécsi Kulturális Központ szervezésében a “Harmónia Hétvége” elnevezésű szabadegyetemet, az EFOP-3.7.3-16-2017-00178 azonosítószámú “Kertvárosi Tudásexpressz” projekt keretein belül.

Harmónia hétvége a Pécsi Kulturális Központban

2018. november 16 és 18 között került megrendezésre Pécsett a Harmónia Hétvége nevet viselő szabadegyetem a Pécsi Kulturális Központ szervezésében. A rendezvény célja az egészségfejlesztés és az egészséges életmódra való áttérés elősegítése. A program keretein belül a résztvevők különböző szűrővizsgálatoknak vethették alá magukat, előadásokat hallgathattak és betekinthettek az elsősegélynyújtás alapjaiba.